New York tolvajkirálynője

Tetszik? Oszd meg:

A tizenkilencedik század vége, az Aranykor, ahogy New Yorkban mondják egyszerre volt pompás és nyomorult. Szegény bevándorlók öntötték el a várost, és mindegyikük arról álmodott, hogy borzasztóan meggazdagodik. És volt, akinek sikerült is – igaz nem feltétlenül tiszta eszközökkel. De ez a korral járt.

Fredericka Manderlbaum nem volt szép lány. Sőt. Nagydarab volt – majd 180 centi magas – erős testalkatú, és arcra sem valami szépség. De okos volt, és mindenre elszánt. Németországi zsidó családból származott és 1850-ben érkezett a korlátlan lehetőségek hazájába. Ő lett New York tolvajkirálynője – életét, most egy könyv mutatja be, ami a sikerlisták élére került.

marm2

Fredericka – ahogy később hívták Marm, vagyis kb. Anya – először házaló kereskedőként kezdett dolgozni. Ügyes volt és gátlástalan. Bármit eladott, azt is, amiről tudta, hogy lopott holmi. A tolvajok pedig elkezdtek hozzá járni, hogy értékesítsék a szajrét. 1864-re Marm már decens kis vagyont szerzett orgazdasággal. És kis boltot is nyitott, ahol kizárólag lopott holmit lehetett kapni. A kis bolt aztán egyre növekedett, és Marm immár legális üzletbe is fogott, egy több emeletes rövidárukereskedést nyitott a Grand Streeten. A fő bevételi forrása persze azért továbbra is az orgazdaság volt. A tolvajok már neki dolgoztak – rendes heti bérük volt, de cserébe minden lopott holmit le kellett adni. Marm egészen odáig elment, hogy megnyitotta az ország első tolvajiskoláját. Az ifjú jelentkezők megtanultak zsebet metszeni, lapulni, settenkedni, besurranni. A jelesebb tanítványok eljutottak a kasszafúrásig és a vesztegetésig, sőt a zsarolásig is a tantárgyakban. A tehetségesek közül kerültek ki Marm “csibéi”, akiket maga köré gyűjtött, és akikkel aztán úgy bánt, mintha saját gyermekei lennének. Ha a rendőrök elkapták őket, ő fizette az óvadékot, ha kellett, lefizette a rendőröket, vagy akár a bírókat is.

Mandelbaum asszony közben egyre merészebb lett, és egyre fényűzőbben élt. Hatalmas házat vásárolt, amit a legdrágább – természetesen lopott – műtárgyakkal, szőnyegekkel, bútorokkal tett tele. Itt még estélyeket is adott, ahova nem csak a kor legkeresettebb bűnözői jártak el, hanem a vezető politikusok, bírók, sőt rendőri vezetők is. Rendszeres vendége volt Fernando Woods, a város polgármestere is – rá máig úgy emlékeznek, mint New York valaha volt legkorruptabb vezetőjére. Marm merészsége odáig ment, hogy kedvenc bárzongoristájának – aki amúgy mesteri kasszafúró is volt – megszervezte a szökését a börtönből, miután annyira hiányoztak neki az édes dallamok. Tanítványai közt sok volt a lány. Marm kitaníttatta őket és munkát adott nekik, mondván, valamit csinálni kell azoknak a lányoknak is, akik nem akarnak háziasszonyok lenni. (Ezért manapság a feminista történészek a nők felszabadítójaként dicsőítik Mandelbaum asszonyt.) Legtehetségesebb tanítványa is egy nő volt – Sophie Lyons, aki – vele ellentétben – nem csak tehetséges bűnöző volt, de káprázatosan szép is.

Az 1880-as évekre nem csak az ország első számú orgazdájává nőtte ki magát, de ő volt az első igazi “keresztanya” is. Regnálásának egy mindenre elszánt tisztakezű ügyész, Peter Olney vetett véget. Ő, a Pinkerton iroda detektívjeivel együtt, egy éven keresztül készítette elő a műveletet, amiben végül lépre csalták a királynőt. Amikor megjelent nála Olney az elfogatóparanccsal, Marm jól felpofozta, de végül kénytelen volt bevonulni az előzetesbe. Onnan 30 ezer dollár óvadékért szabadult. És megtette élete utolsó nagy trükkjét. Elegánsan felöltözött, a kor szokásának megfelelően tollas kis kalapját könny fátyol egészítette ki. Kocsiján az ügyvédjéhez hajtatott. Ott időzött pár percig, majd visszaszállt a kocsiba. Elment még néhány helyre, szintén eltöltött egy néhány órát, majd visszaszállt. A detektívek pedig végig követték és csak a legvégén vették észre, hogy már rég nem Mandelbuam asszony van a fátyol alatt, hanem a szobalánya, aki magasságra, testalkatra nagyon hasonlított hozzá.

Marm a kanadai Hamiltonba szökött, és mivel akkor még a két ország közt nem volt kiadatási egyezmény, ott élt békében és meglehetős jólétben 1894-es haláláig.

 


Tetszik? Oszd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.